A lábazat kialakításakor általában kétféle megoldást alkalmaznak. Hagyományos módon a betont zsaluba öntötték, azonban ezt a módszert egyre inkább felváltják az előre legyártott zsalukövek.
A hagyományos zsaluzással szemben a zsalukövekkel nem csak egyszerűbb az építkezés, de jóval gyorsabban is lehet haladni a lábazattal, ezáltal a munkadíjon is spórolhatunk. A zsalukövekkel készült lábazat egy sokkal egyenletesebb felszínű végeredményhez vezet a zsaluzott lábazattal szemben, emiatt a vakolás és a hőszigetelés is egyszerűbb és gyorsabb lesz, valamint kevesebb vakoló anyagra lesz szükségünk.
Mivel a beton rögtön a zsalukövek belsejébe kerül, nem folyik ki, nem kell tartanunk attól, hogy nagyobb mennyiség vész kárba.
A hagyományos módon történő zsaluzáshoz hasonlóan a zsalukövekkel készülő lábazatot, is vasalással kell megerősíteni, hiszen a lábazat fogja megtartani a kész épület teljes súlyát. Minden zsalukő sor tetejére 2 szál betonvasat kell hosszában fektetnünk. A zsalukövekben a betonvas szálak helye a kövek felső részén előre ki van alakítva, így a behelyezésük nagyon egyszerű és stabilan a helyükön maradnak.
Önmagában ez még nem gátolja meg a repedéseket, ezért függőleges betonvasakat is el kell helyeznünk a zsalukövek belsejében, a leghatékonyabb védelem és stabilitás miatt. A függőleges vasaknak körülbelül 20 cm-es magasságban kell kiállniuk a betonból.
Ha kialakítottuk a kívánt magasságú lábazatot a zsalukövekből, a beton beöntése következik, aminek köszönhetően a lábazat elnyeri a végső szilárdságát és teherbíró képességét. A zsalukövekben lévő betont le kell döngölni, ami közben távoznak belőle a légbuborékok. Gondoskodni kell róla, hogy a beton a sarkokat is teljesen kitöltse, amihez meg kell szurkálni a betont, ügyelve arra, hogy a függőleges betonvasak ne mozduljanak el a helyükről.
Ne felejtsük el, hogy a friss betont rendszeresen kell locsolnunk, mert a benne lévő víz jóval a végső kötés kialakulása előtt elpárolog, a vízhiány pedig repedésekhez vezet. Minél magasabb a hőmérséklet, annál nagyobb a repedezés veszélye. Az építkezési munkálatokat csak a beton kötése után folytathatjuk.