Évszázados hagyomány találkozása a jövő PIR szigetelésével
A zsindely fedés a kontinens keleti felén egyes, fában gazdagabb területeken a 20. századig általánosan használt tetőfedő anyag volt, míg más területeken kifejezetten drágának számított, és csak templomokat, középületeket, városi házakat fedtek vele.
A dualizmus idején Magyarország legnagyobb zsindelygyártó központja Szeged volt, ahol kb. négyszáz zsindelykészítő munkás dolgozott. Ekkor terjedt el a zsindely Kalotaszeg magyar falvaiban, a Jászságban és a Tiszántúl egyes részein.
A zsindelyfedés visszaszorulását a tetőfedő cserepek olcsóbbá válása okozta. A zsindelykészítés mára „hagyományos mesterséggé” vált, a fazsindely használatában pedig többnyire a hagyományőrzés és esztétikum játszik fontos szerepet.
A most bemutatásra kerülő projektünk Debrecen és Nyíregyháza között található, Érpatakon, ahol a Zsindelyes Cottage új épületéhez kerül felhasználásra InnoPan PIR hőszigetelőanyagunk. A hangulatos rendezvényhelyszín különleges környezetet és kikapcsolódást tesz lehetővé vendégeiknek, amely ezúttal egy kiállítási épülettel bővül a XXI. század elvárásainak is megfelelve. Az épületben a tanyán zajló élet interaktív módon történő bemutatása fogja várni a látogatókat.
A létesítmény gondosan ácsolt szerkezettel készült, amelynél a hagyomány tisztelete mellett a mai energiaárakat figyelembe véve, fokozott jelentőséggel bírt a szerkezet hőszigetelése is. Így esett a választás az InnoPan magastetős rendszerére, amelynél kétoldalon alukasíros, nagytáblás, valamint a táblákon körbe lépcsős élképzéses, 200 mm vastag PIR hőszigetelés került beépítésére 150 kPa nyomószilárdsággal és λD = 0,022 W/mK hővezetési tényezővel.
A rétegrend elemei a szarufákra fektetett deszkázatra kerültek. A páratechnikai réteg lefektetését követően épült be az InnoPan ALU/therm XL, F PIR hőszigetelése. A hőszigetelő táblákat kötésben helyezték el, Innotop Coropur szegtömítő szalagokkal ellátott ellenlécek használatával, amelyek előtt Innotop Extra Protect 165 g-os páraáteresztő tetőfóliát alkalmaztak. Az ellenlécezést követően a tetőlécekre rögzítették a fazsindelyt, megkoronázva a héjazatot. Az épület északi bütühomlokzatán egy nagyméretű kapu kerül elhelyezésre, amelyen belépve közvetlenül a 98 m2 alapterületű kiállítótérbe jut a látogató.
A kiegészítő helyiségekkel együtt az épület teljes alapterülete: 142 m2.
Rendelje meg még ma a Szabó Tüzépnél az InnoPan PIR hőszigetelő táblákat!