X

Kereső


Elérhetőségek

SZABÓ ÉS FIA TÜZÉP KFT.

Cím: 9700 Szombathely,
Pálya utca 5.
E-mail:
szombathely@szabotuzep.hu


Térkő tisztítás, felújítás

2023.05.04.

Hiába újítottuk fel otthonunkat, ha a kertben lévő töredezett, megkopott, koszos térkő burkolat tönkreteszi a lakóépületünk környezetének megjelenését. Még a legalaposabban elkészített, minőségi burkolatnál is eljön az idő, amikor gondoskodnunk kell a felújításáról.

Amennyiben már első ránézésre is látszik, hogy a térkő burkolat elvesztette eredeti színét és már alapos tisztítás után sem nyeri vissza esztétikus megjelenését, érdemes elgondolkodnunk annak cseréjén. Szerencsénk van, ha ezt a problémát nem a teljes felületen, hanem egy-egy kő esetében, vagy kisebb területen tapasztaljuk, hiszen egyszerűen kicserélhetjük a károsodott darabokat.

Az időjárás viszontagságainak, valamint a terhelésnek köszönhetően a kövek elmozdulhatnak. A legegyszerűbb, ha már a burkolat kivitelezése előtt megfelelően készítjük elő az aljzatot, de ha ez bármilyen okból kifolyólag elmaradt, utólag már nehéz dolgunk lesz és cserélnünk kell a burkolatot a teljes felületen. Szerencsére ez sem túl gyakori probléma és általában kevés elem mozdul el a helyéről. Ezek leggyakrabban a nem megfelelő oldalmegtámasztás miatt mozdulnak ki, ha helyesen megtámasztjuk a köveket, nem szükséges a burkolat cseréje.

Az egyik leglátványosabb hiba a süllyedt térkő burkolat. Ilyenkor egyenetlen felület keletkezik, ami miatt kényelmetlenné és veszélyessé válik rajta a gyalogos közlekedés. Általában elegendő, ha a megsüllyedt darabok alatt található aljzatot feltöltjük és visszahelyezzük az eredeti köveket. A süllyedés leggyakrabban a nem megfelelő alapréteg tömörítés, vagy vízszigetelés miatt történik.  

Amennyiben szerencsénk van, és nem szükséges a térkő burkolat cseréje, magas nyomású mosóval visszaállíthatjuk a burkolat eredeti megjelenését. A tisztítást érdemes évente kétszer elvégezni, még akkor is, ha nem észrevehető a szennyeződés, hiszen a levegőben szálló por és a közlekedés is folyamatosan szennyezi a térkő burkolatot. A magas nyomású mosó akkor is megoldás lehet, ha a mohásodást szeretnénk eltüntetni a felületről.

Figyeljünk oda rá, hogy a nagy mennyiségű víz károsíthatja a térköveket és kimoshatja alóluk az aljzatot. Amennyiben rendszeresen éri a burkolatot nedvesség és akár meg is áll rajta, süllyedéshez, egyenetlenségek kialakulásához vezethet. Ez nem kizárólag a tisztítás miatt jelentkezik, hanem például, ha a kerti csapból, virágcserepekből gyakran kerül a burkolat ugyanazon részeire víz.

Térkő tisztítás, felújítás

Vissza az előző oldalra!
X

Kereső


Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
SZABÓ ÉS FIA TÜZÉP KFT. - Magyar